Gasztronómia és kultúra – a Mazel Tov e két közös szenvedélyünk kapcsolódási pontjait keresve született. Az ötlet, amely a számunkra fontos gondolatok, a nyitott szemlélet, valamint a helyi adottságok és a mediterrán konyha kiemelésén alapult, 2014-ben vált valóra. Elképzelésünk a budapesti történelmi zsidónegyed különleges atmoszférájában a hangulatos városi kertek vizíójának megvalósítása, megtöltése egyedi tartalommal – jó iránynak bizonyult. A Mazel Tov célja működése óta egy nyitott szemléletű, gasztronómai és kulturális szempontból meghatározó, fesztelen origó megteremtése, amely évszaktól független, déltől éjszakába hajlóan vár Benneteket, legyen szó baráti fröccsözésről, családi ebédről, vagy egy szelet jeruzsálemi túrótortáról.
Fúziós, közel-keleti konyhát viszünk. Gyakran felmerül a kérdés, hogy kóser konyha-e a miénk? Erre határozott nem a válaszunk. A modern izraeli konyha “játékszabályai” szerint, a nyitottság szellemében főzünk, szem előtt tartva a mediterrán térség ízekben, színekben, kreativitásban – és zöldségekben – gazdag fogásait, alapanyagait. A’la carte étlapunk a szezonalitás és az állandó megújulás jegyében hat hetente frissülő séfajánlattal egészül ki, továbbá rendszeresen szervezünk kiemelt gasztronómai eseményeket.
‘Bar poecitank’ a folyamatos megújulásra épül. Járt és járatlan utakon, különleges alapanyagok, minőségi párlatok és újszerű metódusok után kutatva, havonta megújuló itallappal és koktélsorral várunk Benneteket a lugas alatt. Világutazó sommelier kollégánk boratlaszán a széles nemzetközi sortiment mellett a hazai régiók legkiemelkedőbb tételei kapnak helyet – utóbbiakat időnként kiemelt események, borvásárok formájában is prezentáljuk.
Jász Andris
JazzKedd: Varga Tivadar Trió
SaxoDJ
Moodmakers
TLV Waves: Dony
TLV Waves: Bruce - The Music Sommelier
VELVET TONES: Horváth György
FollowTheViolin & Jász Andris
JazzKedd: Hot Jazz Band
Frundi
Songfusion Duó
TLV WAVES: Bruce - The Music Sommelier
TLV WAVES: Daniel De La Torre
VELVET TONES: Horváth György
Jász Andris
JazzKedd: Varga Tivadar Trió
BMark
Torzsa Gabi Akusztik
TLV WAVES: Tücsök Eszter
TLV WAVES: DJ Gabriel Miller
VELVET TONES: Horváth György
Stepa Erika Akusztik
JazzKedd: Hot Jazz Band
DJ LLeo
Noira & Gyarmati Fanny
TLV WAVES: Benski
TLV WAVES: Danny L.
VELVET TONES: Varga Tivadar Trió Kelemen Angelikával
Jász Andris
JazzKedd: Oti Acoustic
Emberek, ételek, élmények – magyar és angol nyelven, önálló kiadásban 2018-ban jelent meg receptgyűjteményünk. Ez a könyv válogatás legnépszerűbb receptjeinkből. Szerkesztésekor arra törekedtünk, hogy egy valódi közel-keleti ízutazáson kalauzoljunk végig Benneteket, az alapoktól kezdve az aktuális izraeli gasztronómiai trendek összetettebb fogásaig. A recepteken keresztül bemutatkozik a Mazel Tov csapata is: mesélünk legkedvesebb emlékeinkről, eseményekről, emberekről, mindarról a sok-sok élményről, amit nekünk a Mazel Tov jelent.
https://www.facebook.com/mazeltovbp https://www.instagram.com/mazeltovbudapest
1073 Budapest, Akácfa utca 47.
+36 70 626 4280
@email
Nyitvatartás:
Hétfő - Péntek:
12:00 - 23:00
Szombat - Vasárnap:
10:30 - 00:00
Kérjük, vegye figyelembe, hogy konyhánk hétfőtől csütörtökig és vasárnap 22:00 órakor, pénteken és szombaton pedig 22:30 órakor zár.
Rendezvényszervezéssel kapcsolatos kérdések esetén kérjük, lépjen kapcsolatba velünk az alábbi e-mail címen:
@email